Ezért ne legyél az a hallássérült dolgozó, aki hallókészülék nélkül próbál érvényesülni a munkaerőpiacon!

Sokan még akkor sem hajlandóak hallókészüléket hordani, amikor már tudatában vannak annak, hogy szükségük van rá. Kezükben van az audiogram a nyilvánvaló ténnyel, mégis úgy döntenek, hogy nem támaszkodnak egy segédeszközre, mert félnek tőle, hogy a környezetük megbélyegzi őket. Még annak ellenére is, hogy ma már jelentősen befogadóbbak az emberek, mint egy évtizeddel ezelőtt. Az a baj, hogy ezzel a megélhetésüket kockáztatják.

Az élet minden területe küzdelmesebbé válhat, ha hallókészülék nélkül próbálunk meg helyt állni, miközben nem hallunk jól. De a munkahelyünkön sokkal nagyobb a tét, amit elveszíthetünk a hallókészülékkel kapcsolatos félelmeink miatt.

Több kutatás is alátámasztotta már, hogy azok a hallássérült dolgozók, akik hallókészüléket hordanak, sokkal boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak és jobb a keresetük, mint azoknak, akik elvetik a hallókészülék viselését.

De nézzük csak meg pontosan, milyen nehézségekkel kell szembenéznünk hallássérült dolgozóként a munkahelyünkön, és hogy milyen lehetőségeket dobunk el magunktól, ha nem használunk hallókészüléket.

Ezért ne legyél az a hallássérült dolgozó, aki hallókészülék nélkül próbál érvényesülni a munkaerőpiacon!

Forrás: unsplash

Keresetbeli különbségek

Szomorú tény, de ha nem tudunk megfelelően támaszkodni a hallásunkra, akkor bizony a megszokott munkánkat sem tudjuk úgy végezni, ahogy azelőtt, és ez hatással van a keresetünkre is. Egyes kutatások szerint a hallókészüléket használók jelentősen többet keresnek, mint a hallókészüléket nem viselők, és a hallókészüléket nem viselők kétszer nagyobb eséllyel válnak munkanélkülivé, mint hallókészülékes társaik.

Néhány fontos tény még a kutatásokból a hallássérült dolgozókról:

  • A teljes, vagy részmunkaidőben foglalkoztatott hallókészülékes dolgozók 30% -a éri el a magasabb bért, míg a hallókészüléket nem használóknak csak a 21%-a.
  • A hallókészüléket nem használók 37% -a gondolja úgy, hogy kevesebbet keresnek, mint halló társaik, míg a hallókészülék használók csak 23% -a gondolkodik hasonlóan.
  • Egy amerikai felmérés szerint a hallókészüléket használó dolgozók akár évi 5,8 millió forinttal is többet kereshetnek a halláskárosodás mértékétől és munkahelyüktől függően, mint azok a hallássérült társaik, akik nem használnak hallásjavító eszközt.

A számokból egyértelműen kiderül, hogy a hallókészülék viselésével sokkal jobb és biztonságosabb életminőséget tudunk fenntartani, mint nélküle.

Kommunikációs nehézségek

A hallássérült alkalmazottak kommunikációs nehézségei számtalan helyzetben előjönnek a munkahelyükön:

  • csoportbeszélgetéseknél, ami megnehezíti a beilleszkedést a közösségbe,
  • meetingeknél, ami megnehezíti a munkamenet követését,
  • zajos környezetben, ahol megnő a félrehallások száma,
  • telefonos ügyintézésnél, ami megnehezíti a munkavégzést.

Ezek mind akadályozzák, hogy úgy végezzük el a munkánkat, ahogy hallásunk teljes birtokában képesek lennénk rá. Teljesítményünk és megítélésünk emiatt romlik, az állásunk megtartása pedig bizonytalanná válhat.

Pedig a mai modern hallókészülék technológia könnyedén képes ezeket a problémákat megoldani. A vezeték nélküli technológia segít a csoportos beszélgetések követésében, a telefonálás könnyebbé válásában, a hallókészülékek pedig le tudják halkítani a háttérzajt, így pedig teljes figyelmünket a beszéd megértésére irányíthatjuk.

Fáradékonyság és több betegszabadság

A fáradtság egy komoly és súlyos probléma a hallássérült munkavállalók körében, aminek hallókészülék nélkül még nagyobb mértékben lehetünk kitéve. Ugyanis a napi munkavégzésből fakadó fáradtság megsokszorozódik amiatt, hogy extra energiákat mozgósítunk a környezetünk mondandójának megértésére.

Ez a kimerültség pedig hatással van a hatékonyságunkra, családi életünkre, és sokkal nagyobb eséllyel betegedhetünk meg a legyengült immunrendszerünk miatt, ami miatt bizony jóval többet hiányozhatunk a munkahelyünkről hallókészüléket viselő vagy halló kollégáinkhoz képest.

Ezért ne legyél az a hallássérült dolgozó, aki hallókészülék nélkül próbál érvényesülni a munkaerőpiacon!

Forrás: unsplash

Alacsonyabb önbecsülés

Senkire sincs jó hatással az, ha azt tapasztalja, hogy nem tud megfelelni a saját magával szemben felállított elvárásoknak. Az eddig részletezett negatív tapasztalatok szorongást hívnak elő belőlünk, amelynek része a munkahelyünk elvesztése feletti aggodalom is.

A legszomorúbb azonban az, hogy a hallássérült dolgozók önmagukban, képességeikben való hitük is megrendül, ha túl sokáig próbálnak megküzdeni segítség és hallókészülék nélkül a nehézségekkel.

Nehezebb elhelyezkedési lehetőségek

A számok szerint a munkaképes korú hallássérült emberek körülbelül 64% -a dolgozik teljes vagy részmunkaidőben, szemben a teljes népesség körülbelül 77% -ával. Eszerint a hallássérültek nehezebben helyezkednek el új munkahelyen, és beszűkülnek a lehetőségeik, ha munkahelyváltásban gondolkoznak, vagy munkát keresnek.

Emiatt sem érdemes a hallókészülék viselését elvetnünk, hallásjavító eszközzel ugyanis sokkal nagyobb szabadságot kapunk sorsunk alakításában is!

Túl nagy a félelem a környezet ítéletétől

A mai modern hallókészülékek diszkrétek és technológiai képességeiknek köszönhetően képesek megoldani a fenti nehézségeket, és minimalizálják a hallássérülésünkből fakadó stresszt és a bizonytalanságot.

A hallókészülékek egyértelmű előnyei ellenére azonban továbbra is nagy azoknak a munkaképes hallássérült embereknek a száma, akik nem viselnek hallókészüléket.

Emögött leginkább a halláskárosodással kapcsolatos megbélyegzés félelme áll.

Ezért ne legyél az a hallássérült dolgozó, aki hallókészülék nélkül próbál érvényesülni a munkaerőpiacon!

Forrás: unsplash

Te ne legyél az a hallássérülésben érintett munkavállaló, akit ez tart vissza a hallókészülék viselésétől! Hidd el, a kollégák megértőek, ha beszélsz arról, hogy mit jelent nagyothallónak lenni, és hogyan tudnak segíteni neked abban, hogy teljes értékű munkavállalóként tudj segíteni nekik!

Ez nekik is ugyanannyira érdekük, mint neked, hogy együtt tudjatok dolgozni!

Jelentkezz be hozzánk ingyenes hallásvizsgálatra, ahol egy teljeskörű hallásfemérés után személyre szabott hallókészülék ellátást biztosítunk a számodra. Mi segítünk megtalálni azt az eszközt, amelyikkel a legjobban el tudod látni feladataidat a munkahelyeden!