A gyermeked volt már hallásszűrésen? – ezek szerint a gyanújelek szerint szüksége lenne rá!

Megvan a gyerek? Él? Sír? Jól mozog? Lélegzik? Ver a kicsi szíve? Nagyjából ezek a gondolatok suhannak át a frissen szült anyukán. A hallás valamiért nem központi téma, talán azért is, mert nem egy látható sérülésről van szó.

Talán nem is tulajdonítunk neki előszörre olyan nagy jelentőséget, pedig a hallás hiánya alapjaiban befolyásolja egy baba fejlődését. Gondolj csak bele, egy pici baba első hónapjaiban, éveiben minden érzékszervével folyamatosan megél és tapasztal. A bejövő tapasztalatokat feldolgozza és szünet nélkül tanul. Ez biztosítja, hogy időben beérjen az idegrendszere, hogy átforduljon, hogy beinduljon a beszédfejlődése.

A gyermeked volt már hallásszűrésen? – ezek szerint a gyanújelek szerint szüksége lenne rá!

Forrás: Pexels

Normális esetben, ha a baba hall, magától gügyögni kezd, ha beszélnek hozzá. A hangingerek hatására próbálgatni kezdi a hangját és így ér el a beszédfejlődés egyes szintjeire. Mondhatni, egy spontán tanulási folyamatról van szó, ami nem igényel különösebb tudatos fejlesztést.

Abban a pillanatban, hogy a hallás nem vesz részt ebben a folyamatban, a pici beszédfejlődése nem indul el időben. Mivel nem hallja a szülei hangját, sem a sajátját, nem kezd el gyakorolni a hangjával, nem tanulja meg, hogy hangokkal is lehet kommunikálni.

Az a baj, hogy sokszor későn derül ki, hogy a gyermek hallássérült.

Kis hazánkban még nem elég jó a rutinszerű hallásszűrés, ezért sokan átsiklanak a szűrőrostán. A gyerekek elképesztően jól kompenzálnak kiskorukban, mivel hallásuk helyett/mellett a vizualitásra támaszkodnak. Utánoznak, bólogatnak, így, hacsak nem teljes, kétoldalú hallásveszteség áll fenn, gyakran már csak az iskolában derül ki, hogy szükség lenne hallókészülékre.

Miért fontos a korai felismerés?

A gyermeked volt már hallásszűrésen? – ezek szerint a gyanújelek szerint szüksége lenne rá!

Forrás: Pexels

Azért, mert minél előbb kap hallókészüléket és fejlesztést a gyermek, annál nagyobb az esély arra, hogy gond nélkül integrálódik a társadalomba, nem maradj le kortársaitól sem beszéd, tanulás, sem szocializáció szintjén.
Az agy, ha nem kapja meg a kellő hangingereket, ellustul, elszokik az elemzés feladatától. Később sokkal nehezebben szokja meg a gyermek, ha hirtelen „hangosabb” lesz a környezete hallókészülékkel, sok lesz számára a bejövő inger, ami próbára teszi az idegrendszerét és a türelmét is.

A korai időszakban ellátott hallássérültek számára természetessé válik a hallókészülék viselése, és a megfelelő fejlesztések mellett a beszédfejlődése sem marad el kortársaitól.

Ezért fontos, hogy te is figyeld gyermekedet, a reakcióit, hogy amit esetleg a védőnő és az orvos nem vett észre, azt te észrevedd. Ha az alábbi jeleket tapasztalod, akkor érdemes a gyermekedet egy biztonsági hallásszűrésre elvinned.

Feleslegesnek tűnhet, de gondold csak át:

Inkább sajnálod rá az időt, és túl későn veszed észre, hogy baj van, vagy potyába túlestek egy hallásszűrésen, de megbizonyosodsz róla, hogy nincs semmi baj?

A gyermeked volt már hallásszűrésen? – ezek szerint a gyanújelek szerint szüksége lenne rá!

Forrás: Pexels

Mindenképp érdemes hallásszűrésre vinni a gyermeked, ha:

  • nem csináltak hallásszűrést a kórházban/vagy nem vagy benne biztos
  • a kórházi hallásszűrés kimutatja, hogy lehetséges, hogy probléma van
  • ha a csecsemő beszédfejlődése nem teszi meg a korának megfelelő lépéseket
  • kisgyermekként nem reagál, ha szólnak hozzá, vagy úgy tűnik, sok mindent nem hall meg
  • ha a nagyobb gyermek kéri, hogy ismételjük meg, amit mondtunk
  • nagyobb gyermekként nem tudja beazonosítani, honnan jön a hang
  • később kezd el beszélni kortársainál
  • nem mond jól szavakat, mondatokat
  • nem tud mindenkire figyelni, ha többen beszélgetnek
  • halkabb hangokat nem érzékel
  • túl halkan vagy hangosan beszél
  • rosszak az iskolai eredményei
  • családban előfordult már hallássérülés
  • olyan betegséget diagnosztizálnak/ vagy olyan kezelést kap, aminek lehet következménye hallássérülés

Emellett érdemes figyelned arra is, hogyan viselkedik a gyermeked. Lehet dühös, kétségbeesett és szomorú, mert nem érti, mi történik körülötte. Közösségben visszahúzódóvá válhat, hiszen nehezebben kommunikál.

A hallássérülés bizony sok energiát felemészt, fáradékony is lehet. Könnyen lehet problémásnak tűnő gyermek, aki nem fogad szót, pedig lehet, hogy csak nem hallja az utasításokat, kéréseket. Ijedősnek is tűnhet, hiszen nem tud felkészülni a hirtelen látványra, felbukkanó személyre, mivel nem hallja az erre utaló zajokat.

Ha kétségeid vannak, ne habozz, hozd el gyermeked hozzánk, hogy együtt Halláspontjainkban kiderítsük, van-e hallássérülése. Aggodalomra semmiképpen nincsen ok, segíteni is tudunk, ha szükséges!