Hallójárati hallókészülék: 6 jel, hogy erre van szükséged!

A legnehezebb lépés, amit meg kell tennie minden halláscsökkenéssel élő kliensünknek azután, hogy kiderült a hallásvesztés ténye, hogy elkezdje hordani a hallókészüléket. Sokan azonban erre még nem állnak készen, hiszen a hallókészülék valamennyire láthatóvá teszi a hallásprobléma meglétét, amit nem szívesen vállalnak fel. Ha Te is ebben a cipőben jársz, muszáj kipróbálnod hallójárati hallókészülék típusainkat!

Annyira mini, hogy alig látható!

Természetesen nem arról van szó, hogy varázsporral tesszük láthatatlanná a hallókészüléket, hanem egy olyan miniatűr hallásjavító eszközt tudunk adni neked, amit ember legyen a talpán, aki észreveszi, hogy a füledben van! Ezeket hallójárati hallókészülék néven keresheted nálunk, ha ki szeretnéd próbálni.

Mit érdemes róla tudnod?

Elsősorban azt, hogy a fül mögötti hallókészülék típussal ellentétben a hallójárati hallókészülék sokkal kisebb. Ebből a tulajdonságából adódóan pedig képes megbújni a hallójáratodban. Kiesni biztosan nem fog a füledből, ugyanis a hallókészülék gépházát maximálisan a hallójáratod formájára készítjük. Elkészítéséhez puha szilikon anyagból veszünk a füledről egy mintát, ami meghatározza a hallójárati hallókészüléked formáját. Ennek a formának a belsejébe pedig elrejtünk minden elektronikát, ami ahhoz kell, hogy a hallásvesztésedet korrigálni tudjuk. Akárcsak a fül mögötti testvérei, a hallójárati hallókészülék is elemmel működik, és az elemeket a készülékházon lévő elemtartóba kell behelyezni. Az elemek is egészen aprók, de egy mágneses pálcával könnyedén meg tudod oldani a cserét.

Hallójárati hallókészülék: 6 jel, hogy erre van szükséged!

forrás: istock

Ha bizonytalan vagy, hogy neked való-e a hallójárati hallókészülék, akkor összegyűjtöttünk 6 jelet, amit ha felfedezel magadnál, biztos, hogy érdemes tenned velük egy próbát!

1. Nem állsz készen a halláscsökkenés felvállalására

Noha a fül mögötti hallókészülékek között is találhatsz egészen pici modelleket, azt kijelenthetjük, hogy a hallójárati hallókészülék a legminiatűrebb az összes közül. Mivel maximálisan illeszkedik a hallójáratodhoz, ezért egészen mélyen meg tud bújni benne, ezáltal pedig láthatatlaná válik a külső szemlélődők számára.

Ne hagyd, hogy azért elveszítsd a hangokkal való kapcsolódásodat, mert feszélyez a hallókészülék látványa a füledben! Egy láthatatlan hallókészülék megoldja ezt a dilemmádat!

2. Nem szereted az érzést, hogy valami van a füleden

Általában a fül mögötti hallókészülékeknél pár nap elegendő ahhoz, hogy megszokd, ül valami a füleden, ám előfordulhat, hogy neked ez nehézséget okoz. A hallójárati hallókészülék sokkal kevesebb felületen érintkezik a füleddel, majdnem olyan, mintha csak egy illesztéket vagy füldugót hordanál, így könnyebb megszokni.

Hallójárati hallókészülék: 6 jel, hogy erre van szükséged!

forrás: istock

Tehát, ha küszködsz a fül mögötti hallókészülék megszokásával, válts át a hallójárati hallókészülékre!

3. Nem tudtad megszeretni a fül mögötti hallókészüléket

Legyen ennek bármi is az oka: a kinézete, a hordásból fakadó kényelmetlenségek, a láthatósága, vagy egyszerűen csak nem megy. Ekkor ne add fel azonnal a hallókészülék viselését, hanem tegyél próbát a hallójárati típussal! Néha egyszerűen csak komfortosabb egy másik típusú hallásjavító eszköz, jobban passzol a személyiségedhez, vagy jobban esik hordani.

Nem kerül semmibe kipróbálnod egyet, mielőtt végleg feladnád!

4. Ép a hallójáratod

Azaz nincs betegségből adódó elváltozás a hallójáratodban. Ez alapfeltétele annak, hogy egy hallójárati hallókészüléket hordani tudj, hiszen ott bújik meg, és ott dolgozik azon, hogy biztosítsa számodra a hallás élményét!

5. Jó a kézügyességed

A fül mögötti készüléket picit könnyebb kezelni hallójárati társaiknál, hiszen könnyebb hozzájuk férni és megragadni őket a méretük miatt. A hallójárati hallókészülék kezelése picit bonyolultabb, ügyesebb ujjmozgást követel meg a tulajdonosától: a fülből kis kihúzószál segítségével távolíthatók el, amit két ujjad közé kell csippentened. Az elemcsere is nehézkesebb az apró elemkamra és az elem miatt, ám egy mágneses pálcika segítségével ez is megoldható.

Hallójárati hallókészülék: 6 jel, hogy erre van szükséged!

forrás: istock

Ha a hétköznapokban is jól boldogulsz az apróbb, jó kézügyességet igénylő feladatokkal, ezzel sem lesz problémád!

6. Enyhe-közepes vagy nagyfokú hallásvesztésed van

A hallójárati hallókészülékek azzal érdemelték ki a láthatatlan hallókészülék jelzőt, hogy extrém apró a méretük a többi hallásjavító eszközhöz képest. Ez a méretbeli adottság azonban meghatározza azt is, hogy mekkora technológiát tudunk elrejteni benne.

Mivel pici a gépház, pici az elektronika is benne, ami azt hozza magával, hogy csak bizonyos – jellemzően enyhe- közepes vagy nagyfokú – halláscsökkenés esetén tudnak jól működni.

Ám egy hallásvizsgálat után azonnal kiderül, van-e olyan hallójárati hallókészülék, amelyik képes kiszolgálni a halláscsökkenésedet!

Ragadd meg a lehetőséget most!

Jelentkezz be hozzánk egy ingyenes, vásárlási kötelezettségektől mentes, teljes körű hallásvizsgálatra, ahol meg tudjuk mondani, mely hallójárati hallókészülék modell lehet számodra megfelelő a hétköznapokban! Adj egy lehetőséget magadnak, hogy megszeresd a hallókészülékedet, ha eddig még nem sikerült!

Időpontot foglalok!