“A teljes életért!” – interjú Funcsné Pongó Erikával, a Hallomás Hallápontok audiológusával

A hallás érték. Így értékesek azok a fehér köpenyes audiológusok is, akik éjt nappallá téve tesznek a hallásunkért. Ők nem csak belekukkantanak a fülekbe, hanem nap, mint nap tesznek a hallásproblémával élők életminőségetek javulásáért is.

Igyekszenek hallhatóvá tenni a nem hallhatót, és nem győzik eléggé ismételni, hogy a hallásra vigyázni kell. Tegnap, ma és holnap is.

Foglaljon időpontot még ma!

Lépjen kapcsolatba velünk, hogy közelebb kerüljön a tökéletes hallás élményéhez!

Interjú Funcsné Pongó Erikával, aki a
HalloMás balatonfüredi, illetve veszprémi rendelőiben dolgozik, mint audiológus.

Sok más hallásgondozóhoz hasonlóan, Erika is teljesen véletlenül került az audiológiai pályára. Addigi munkahelye megszűnt, így az egyik ismerőse ajánlására jelentkezett egy recepciós állásra. Mondhatjuk, hogy nincsenek véletlenek, hiszen beleszeretett a szakmába, és azóta is örömmel végzi ezt a változatos, kihívásokkal teli munkát.

Személyes érintettségtől mások gyógyításáig

Erika nagymamája az 1920-as évek táján egy fiatalkori fülgyulladás miatt elvesztette a hallását. Akkoriban sajnos még nem tudtak rajta érdemben segíteni. Kapott ugyan egy csontvezetéses hallókészüléket, de sosem hordta, mert állandóan zúgott.

Kicsit el is érzékenyül, miközben nagymamájára emlékszik, majd így folytatja:

Audiológusnak lenni nagyon felelősségteljes és összetett szakma, mivel nem csak a hallással, hanem az egész emberrel kell foglalkozni.

„Felemelő dolog, amikor sikerül olyan segítséget adni a betegnek, amivel aztán teljes életet élhet.”

Személyre szabott ellátás

Nekem az első az, hogy segítsek és azt a szakmai tudásom legjavával tegyem, vagyis, olyan ellátást adjak a betegnek, aminek eredményével hosszú távon is elégedettek lesznek és egyben az évekig tartó, közös munkát is megalapozzuk. – avat be hitvallásába Erika mosolyogva.

„Minden nap más, minden emberrel egy új történet kezdődik.”

Mindig örömmel tölt el, hogy ahányan csak jönnek, más és más megoldást, hozzáállást igényelnek, ezért a hallókészülék ellátásban a nyomon követés, a kontroll vizsgálatok és egyéb gondozási feladatok is rendkívül  fontosak. Nekem inkább hivatás ez, mint szakma.

 A legboldogabb pillanatok emléke

Sok boldog pillanat van szerencsére! Például, amikor a normál beszédet korábban egyáltalán nem halló, a szavakat nem értő beteg hallásmérését és a közös, készülék kiválasztást követően már normál hangerőn is megérti azt, amit mondunk neki, válaszol a feltett kérdésekre – vagyis újra tudunk egymással kommunikálni! Nagyon jó érzés látni a boldogságot az arcukon, és részese lenni az ilyen pillanatoknak.

– meséli csillogó szemmel.

Generációk közötti különbségek

A tapasztalatok azt mutatják – folytatja Erika -, hogy most már valamivel tudatosabb a fiatalabb generáció, egyesek már jobban odafigyelnek arra is, hogy védjék a hallásukat. Az idősebb generációval történő beszélgetésekből pedig egyértelműen kiderül, hogy korábban nem foglalkoztak a hallás védelmével, sem ők munkavállalóként, vagy magánemberként, de sajnos a munkáltatók sem.

A hallásszűrés a megelőzés miatt nagyon fontos. Azért, hogy ne súlyos állapotban keressen meg a beteg, amikor a hallásgondozás már hosszabb időt vesz igénybe és a beteg számára már nagyobb igénybevételt okoz. Idősödve évente egyszer érdemes felkeresni az audiológust, és természetesen, minden alkalommal, amikor valamilyen problémát tapasztal.

– a hallás érték, ezért a megelőzés érdekében ezt mindenképpen fontosnak tartotta megemlíteni a sokat tapasztalt audiológus.

Tudatos hallásvédelem

„A zajos környezettől és az hangos zajtól fontos megvédenie a hallását mindenkinek, és szerencsére ehhez már nagyon jó és sokféle eszköz a rendelkezésünkre is áll.”

Kaphatók olyan zajvédők, amiket azonnal tudunk használni, nem fülminta alapján készülnek. Vannak egyéni fülminta alapján gyártott zajvédő illesztékek, ami a zene, az ipar, de akár a vadászat vagy szinte bármely zajterhelést okozó hanghatástól megvédi a hallásunkat.

Funcsné Pongó Erika az interjú zárásaként mosolyogva ismét a tudatosság fontosságára hívja fel figyelmünket, majd tőlünk elbúcsúzva kedvesen, szeretettel üdvözli a következő vizsgálatra érkezőt.

Foglaljon időpontot Funcsné Pongó Erikához!