Hallókészülék ajánlói program a halláscsökkenés korai felismeréséért!

A statisztikák szerint a hallásproblémájukat felismerő emberek átlagosan 6-8 évvel a halláscsökkenés kialakulása után fordulnak hallásgondozóhoz hallásállapotuk javítása érdekében. Ez borzasztóan sok elvesztegetett év. Ennyi idő alatt komoly hátrányokat szenved a hallásuk, amit sokkal nagyobb erőfeszítés és kellemetlenebb élmény visszaszerezni a hallókészülék hordásának elkezdésével, mintha időben kértek volna segítséget. De miért kerül erre ilyen későn sor? És hogyan segít ebben a hallókészülék ajánlói program kezdeményezésünk? Elmondjuk!

Miért is olyan fontos tényező az idő?

A hallás egy intenzíven működő folyamat. Fülünk és agyunk már az anyaméhben elkezdi megkapni az első hangingereket, és kikerülve a világra még több ingert kap. Ennek köszönhetően tanulunk meg hallani, feldolgozni a hangokat, valamint értelmet társítani hozzájuk.

Hallókészülék ajánlói program a halláscsökkenés korai felismeréséért!

forrás: Unsplash

A hallásunk természetes közege az, hogy állandóan hangingerek érik, ez az, ami fejlődésben, működésben tartja. Ha a hangingerek intenzitása csökkenni kezd, hallásunk működési mechanizmusa is belassul, ellustul, ami a hallás további romlásában is megnyilvánul.

Ha túl későn vesszük észre a halláscsökkenés tényét, és túl sokáig halogatjuk a segítségkérést, annál több ideig marad az agyunk a szükséges hangingerek nélkül. Ennek pedig számos káros következménye lehet, ha nem kapunk időben észhez:

  • jelentősen romlik a kommunikációs készség
  • elszigetelődés a környezettől, elmagányosodás
  • állandó információhiány, lemaradás
  • dekoncentráltság, demencia
  • depresszió

Nem utolsósorban pedig minél nagyobb mértékű halláscsökkenéssel jutunk el hallásgondozásra, annál kellemetlenebb élmény lesz újra megszokni a régi hangokat. Hiszen az évek alatt az agy hozzászokott a halkabb hangkörnyezethez, azt tekinti természetesnek. Érthető tehát, hogy a hallókészülék viselésével eleinte nem mindig kellemes szembesülni a korábban elvesztett, most újra megjelenő hangokkal.

Ilyenkor időigényesebb, türelmet próbálóbb elkezdeni a hallókészülék hordását, és sajnos azt kell mondjuk, ez sokak kedvét elveszi a megfelelő hallókészülék megtalálásától. Gyakran kerülnek emiatt a fiókba a megvásárolt hallókészülékek.

De nézzük csak, mi minden állhat annak hátterében, hogy évekig is eltart, mire valaki hallásgondozásra szánja magát!

Túl sok a tévhit a hallókészülékkel kapcsolatban

Pedig nagyon igyekszünk minden tévhitet eloszlatni és megcáfolni, ám úgy tűnik, egyik-másik még mindig erősen tartja magát a köztudatban.

Minden hangot zavaróan felhangosít!

Feltűnő, és mindenki különcként néz majd rám miatta!

Olyan csúnyák!

Állandóan sípolni fog!

Majd csak akkor kell, ha alig hallok!

Pedig a modern hallókészülékek már pici, dizájnos szerkezetek, amelyek alig látszódnak a fülben, és a hallókészülék technológia ma már megoldotta a sípolás problémáját is. Noha először valóban hangos lehet a hallókészülék, a mostani modelleket már abszolút a viselőjük elvárásaihoz tudjuk programozni.

És mondanunk sem kell, hogy hallókészülékre az élet bármelyik szakaszában szükség lehet, ugyanis a mai zajjal terhelt világban egyre fiatalabbak szenvednek a halláscsökkenés tüneteitől.

Nem veszik észre a halláscsökkenés intő jeleit

Mivel a halláscsökkenés szinte észrevétlenül, fokozatosan, évről évre alakul ki, ezért érintettként nehéz észrevenni azokat a jeleket, amelyeket mi szakemberként rögtön kiszúrunk. A környezet is sokkal hamarabb veszi észre, hogy megváltoznak a szokásaink a halláscsökkenés miatt, ám ők sem mindig kötik össze ezt a hallásprobléma kialakulásával. Az érintettek pedig nehezen hisznek szeretteik óvó-féltő tanácsainak.

Pedig, ha az alábbi tüneteket észleljük, nem árt időpontot foglalni egy hallásvizsgálatra, hogy meggyőződjünk hallásállapotunkról:

  • Hangosan hallgatjuk a filmeket és a zenét.
  • Kiabálunk a telefonba.
  • Gyakran visszakérdezünk beszélgetés során.
  • Nehezen boldogulunk a társas helyzetekben.
  • Zavarja a háttérzaj a beszéd megértését.
Hallókészülék ajánlói program a halláscsökkenés korai felismeréséért!

forrás: Unsplash

Nem tudják, hova menjenek először

Aki először szembesül a halláscsökkenés diagnózisával, meglehetősen új világba csöppen. Nem tudja, hová menjen először, ki az, aki segíteni tud neki, hogyan döntsön jól. Nem könnyű úgy hallókészüléket választani magunknak, hogy nem tudjuk, milyen szempontok mentén mérlegeljünk, milyen elvárásokat fogalmazzunk meg.

Gyakran könnyebbnek tűnhet elodázni a segítségkérést, de ne tegyük ezt!

Már volt kellemetlen tapasztalatuk

Ez is gyakori probléma, és sajnos egy rossz tapasztalat után még kevésbé lesz motivált az ember arra, hogy tovább próbálkozzon egy másik helyen, hátha ott megtalálja a számára ideális hallókészüléket és segítséget. A leggyakoribb negatív tapasztalatok a következők:

  • Sürgetik a döntéshozatalban.
  • Vásárlóként tekintenek rá, nem egyenrangú partnerként, akit támogatni kell a folyamat során.
  • Rá akarnak tukmálni valamit, amiben bizonytalan.
  • Túl kevés információt kap a halláscsökkenés kapcsán, és nem érti, mi történik.
  • Megvásárol egy hallókészüléket, de a hallásgondozás hiánya miatt nem elégedett a választott eszközzel.

Ezért hoztuk létre az Ügyfélajánlói Programot!

Úgy gondoltuk, tennünk kell valamit annak érdekében, hogy lerövidítsük azt az időt, míg valaki segítséghez jut. Ezért egy olyan hallókészülék ajánlói programot találtunk ki, amivel bárki tud segíteni bárkinek, hogy hamarabb eljusson hozzánk.

Hallókészülék ajánlói program a halláscsökkenés korai felismeréséért!

forrás: Unsplash

Ha Ön volt már az ügyfelünk, és elégedett volt a szolgáltatásunkkal, ossza meg tapasztalatait egy olyan ismerősével, akiről úgy tudja, tervezi a hallásvizsgálatot, vagy gyakran panaszkodik a hallására. Így ad neki egy esélyt arra, hogy első tapasztalatai pozitívak legyenek!

Miért éri meg Önnek használni a hallókészülék ajánlói programot?

Ajánló programunk segítségével Ön is értékes kedvezményekre váltható pontokra tehet szert, amikor barátait ajánlja. A sikeres ajánlással szerzett pontjait vásárlásra is felhasználhatja webshopunkban, ahol Philips háztartási eszközöket, illetve hallókészülék tisztító-, és szárítóeszközöket, elemeket vásárolhat kedvezményes áron.

Még többet szeretne tudni az Ügyfélajánlói Programról? Ide kattintva minden részletet megtudhat!